Képzeld el...
A nap erősen süt, a fagyi túl gyorsan olvad, és pár csepp ráfolyik a kezedre, amit igyekszel eltűntetni, és emberként megenni a desszertedet. Az ujjatlan póló látszani engedi a karjaidat, és egy kicsit a hátadból, és szinte érzed, ahogy a bőröd percről percre forróbb, és sötétebb. Vagy vörösebb. Próbálsz az épületek árnyékában maradni mikor az utcán vagy, odabent pedig a légkondi, vagy a ventillátor segítségét kéred, mielőtt öngyulladás végezne veled. Nincs gond, nincs házi, se dolgozat, vagy felelés. Csak a nyár. Kora esténként egy gyors vacsora a városban, és egy fagyi a helyi folyó partján egy padon, néhány baráttal, és a lemenő nap fényével. Még a szellőt is irracionálisan melegnek érzed, mintha lángnyelvek fojtogatnának. A nyugisabb estéken a lehető leglazább pizsomában nézed meg a kedvenc sorozatod újabb részét, esetleg, a legújabb film kalózváltozatát a neten, amire már legalább egy hónapja vársz. Éjfél után, vagy hajnalban valamikor ágybabújsz, sarkig nyitod az ablakot, de onnan is csak a meleg tölti meg a szobát, a legvékonyabb takaródat használod, de mivel a légkondi/ventillátor folyamatosan hűti körülötted a levegőt, takaró nélkül fázol, vele viszont meleged van, végül az idegösszeroppanás előnyein és hátrányain, esetleg az élet nagy dolgain és kegyetlenségein (például az emberen miért nincs szundi gomb; mennyivel könnyebb lenne elaludni!), vagy a holnapi napodon töprengesz. Mire észbekapsz, már régen augusztus van, a hullócsillagok időszaka, amikor akár az éjszaka közepéig is kint maradtok, dacára annak, hogy a tűz körül is már elkél egy-egy pokróc. Csak nézitek az eget, szalonnát süttök, sztorizgatok, viccelődtök, és csak múlatjátok az időt, még mielőtt elkezdődne az ősz, az elmúlással összekötött hónapok ideje, amikor a levelek megsárgulnak, az eső állandóan esik, rövidülnek a nappalok, és az emberekre egyfajta nyomott, "csak éljük túl" hangulat telepedik.
Vagy.
A hideg téli szél pirosra csípi az arcod, pedig alig látszik ki valami, felülről sapka véd, 'alulról', vagy előröl - nézőpont kérdése -, pedig a sálad. A kabát, és még egyéb húsz rétegen keresztül hatoló hidegtől reszket minden porcikád, mintha vizes kézzel nyúltál volna konnektorba. Bosszankodsz, amikor a hajnali tömegben valaki meglöki a kezed, és az átfagyott ujjaidra csöpög az égető kávé/forró csoki, és igyekszel eltűntetni onnan, miközben azon gondolkodsz, vajon kiröhögnének e, ha beszaladnál a közeli kórházba, hogy égési sérülést szenvedtél az ébresztődtől. Még legalább négyszer leégeted a szád, a nyelved, és a nyelőcsöved míg elpusztítod az italod, aztán felpasszírozod magad a neked kedvező, vagy épp szükséges tömegközlekedési eszközre, próbálod nyitvatartani a szemed, mert ha pislogsz egyet, biztos hogy visszaalszol. Az oszlopok, vagy kocsik számolgatása nem jó módszer, mert olyan mintha az ágyad körül lebzselő - érdekelne ki volt az a pihentelméjű, aki ezt kitalálta... - bárányokat számolnád, így könnyen elringat, hiába morajlik körülötted a tömeg, míg te valami pörgős számot üvöltetsz a füledbe. Mikor beérsz, végigcsinálod a napi dolgod, a napok monoton összevisszaságából néha kizökkent egy-egy hétvége, de észre se veszed a napok telését, csupán az ünnepek ébresztenek rá valamelyest, hogy a világ nem állt meg, csak tél van. Esténként fáradtan érsz haza, átöltözöl egy kényelmes, otthoni ruhába, eszel egy kicsit, kifújod magad, elvégzed a dolgaid, és próbálsz időben ágyba kerülni, ami valahogy sose sikerül. És reggel megint ott jársz, hogy égési sérülések tömkelegével szállsz fel a metróra, buszra, stb.
Nos?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése